Tisztelt Főpolgármester Úr! Tisztelt Közgyűlés!

Köszönöm a kivételes lehetőséget, hogy szólhatok önökhöz.

A magyar kormány cigányokkal kapcsolatos politikájának társadalmiasítására Roma Integrációs Tanácsot hívott életre. Ebben a Roma Integrációs Tanácsban a különböző szaktárcák képviselete van jelen, valamint az Országos Cigány Önkormányzat mellett a legnagyobb országos cigányszervezetek, így a Phralipe Független Cigányszervezet – bocsássanak meg, hogy előre mondom, de ennek a szervezetnek vagyok az alelnöke –, a Magyarországi Romaparlament, a Civil Ernyő, amely maga is harminchat kisebb szervezetet tömörít, az MCF, vagyis a Magyarországi Cigányok Fóruma, az MCOSZ, a Magyarországi Cigányok Országos Szövetsége. Kit felejtettem ki? Segítsenek! A Lungo Drom Országos Érdekvédelmi Szervezet. Úgy tűnik tehát, hogy a legnagyobb országos romaszervezetek, amelyeknek számos tagszervezetük van az ország különböző pontjain, mind elmondhatják és képviselhetik szervezeteik véleményét és egyeztethetnek a kormánnyal.

Az idők folyamán rá kellett jönnünk, hogy hatékonyabban tudjuk az érdekeinket képviselni, ha legalább minimális politikai programmal állunk elő. Hosszú és tudatos munka árán ez a minimális program tulajdonképpen megszületett, és ennek egyik első pontja, hogy legyen vége végre a nemzetiségi elnyomásnak, szülessenek meg végre a nemzetiségi autonómia méltó intézményei; példának okáért a komplex országos művészeti központ, és hogy legyen méltó, természetesen a legjobb lenne, ha zöldmezős beruházás lenne. De ennél is fontosabb, hogy funkcionális legyen, vagyis hogy a szükségletekre reflektáljon, legyen benne megfelelő hely az önreprezentációra, a kultúránk bemutatására, és nem egyszerűen arról van szó, hogy a cigányoknak legyen benne jó, hanem hogy adjon módot és lehetőséget arra, hogy ez az ország megtanulja és tudatosítsa, hogy több száz éves közös történelmünk van.
2007. december 27-én 1105-ös, ha jól mondom, kormányrendelet született 1105-ös számon, amely elfogadta a roma szervezetek kezdeményezését és döntött arról, pontosabban elismerte ilyen intézmény iránti igényünket. 2007, ugyanaz az év, amikor a főpolgármester úr – és ezúton is köszönjük neki – nagy cigánytömeg előtt mondta el álmát arról, hogy egy méltó, sokfunkciós intézménye legyen végre a romáknak, ahol bemutathatják, hogy mi az, amire méltón lehetnek büszkék.
Legnagyobb meglepetésünkre… Bocsánat, még egy adalék: 2007, ugyanaz az év, amelyben Horváth Csaba főpolgármester-helyettes úr felkérésére – és ezúton is köszönjük neki – Bársony János társaságában alkalmam volt megírni egy több tíz oldalas tanulmányt, amely semmi mást nem tett, mint áttekintette az országban és Budapesten lezajló, a cigányok kultúrájával kapcsolatos folyamatokat, eseményeket, illetve egy térképet készített a szükségletekről. Ennek a dolgozatnak a végén javaslatcsomagot tettünk a Fővárosi Önkormányzat asztalára stratégiai romatervként. Ennek a stratégiai tervnek két pillére van. Megállapítottuk, vagy javaslatot tettünk rá, hogy az oktatás, képzés, esélyegyenlőség – tehát funkcióban gondolkodtunk – intézményét kellene létrehozni a fővárosban, és egyszersmind, a másik típusú funkciókat nézve, komplex kulturális intézményt kellene életre hívni.

Hogyan jutottunk erre a javaslatra? Engedjék meg, hogy elmondjam! Határon túli magyar barátainktól tanultuk, hogy mindössze két kisebbségi kérdéskör van: az egyik a versenyképesség kérdésköre, a másik az identitás kérdésköre. Az identitás kérdésköre, miközben feltételezi egy csomó belső közmegegyezés kialakítását az identitás tartalmáról, elsősorban kifelé irányuló, sugárzó folyamat. Vagyis a többség számára próbálja meg megmutatni, mit jelent kisebbséginek lenni. Hangsúlyozom: nem feltétlenül és mindig a másságra, éppen ellenkezőleg és nagyon gyakran a hasonlatosságra téve a hangsúlyt. Ugyanakkor azonban a versenyképesség témakörében egy elsőrendűen befelé irányuló folyamatra van szükség, amikor a kisebbséghez tartozók maguk készülnek fel, és tesznek magukévá minden tudást, amivel helyt tudnak állni egy modern világban.

Úgy tűnik ebből az előterjesztésből, hogy a Fővárosi Önkormányzat megfogadta javaslatunkat, hiszen a Szentkirályi utca 7-be csupa ilyen funkciót tervez, hogy könyvtár, dokumentáció, kutatási-tudományos részleg, de leginkább pedagógiai részleg, rendezvényszervezési részleg, szolgáltató-kiegészítő részleg és hasonlók, tehát még véletlenül sem kulturális funkciókat. Mondhatnám azt is, hogy ez az esélykiegyenlítő pont. De kérdezem én akkor: vajon tudatában van-e a főváros képviselő-testülete, hogy azzal az apró lépéssel, hogy a kormány által erre a célra biztosított 900 millió forintot is igénybe akarja venni, a beláthatatlan jövőbe tolja ki az általunk olyannyira vágyott komplex, méltó kulturális intézmény létrehozását? Vagyis már megint azt üzenik nekünk: ti csak tanuljatok, készüljetek, illeszkedjetek be, de ne számítsatok arra, hogy megmutathatjátok a közös történelmünket, a közös kultúránkat, a büszkeségeteket!
A Szentkirályi utca 7. 2338 négyzetméter, ebből több mint 500 négyzetmétert elvisz a lépcsőház. Korábban dekoratőriskola volt, ami azt jelenti, hogy oktatási célokra használták. Oktatási, képzési, esélyegyenlőségi célokra ez az intézmény ma is kitűnően megfelel. Ha azonban ráaggatjuk a kulturális központ címkét is, akkor abból sokan úgy gondolhatják a cigányok közül, hogy a kormány és a főváros szövetkezett, hogy megfosszon bennünket a lehetőségtől, hogy valaha is legyen egy méltó, az önreprezentációt és a kulturális sokszínűségünket bemutatni képes intézményünk.
900 millió forint, miközben a nyilatkozatokból azt halljuk, hogy két liftet terveznek bele, festést, a fűtés és a villamoshálózat felújítását. Én eredetileg népművelő lennék – ma ezt úgy mondják, hogy kulturális szakember –, szükségképpen elég sokat járok művelődési intézményekben. Abban a kivételes szerencsében is volt részem, hogy a VI. kerületben, az Eötvös utca 10-ben is járhattam, amely még nem üzemel, de funkcióját kitűnően ellátni képes, eredetileg is művelődési, művészeti intézménynek épült új, vagy felújított, újonnan kialakított, 4200 négyzetméter, és 1,1 milliárdba került.

Kérdezem én: ha egy 119 éves épületre, két liftre és az elsorolt feladatokra elköltünk ebben a gazdasági helyzetben 900 millió forintot, akkor mit fog mondani ez az ország? Már megint a cigányokra! Már megint adtak nekik! Azt akarom mondani ezzel, hogy mérhetetlenül megerősödnek az ellenünk irányuló indulatok és az előítéletek, miközben nem jöttek létre a megfelelő intézmények. Tudom, hogy a fővárosnak kötelezettsége a saját intézményei megalakítására és a főváros roma lakosságának ellátására szól, de nem lehet nem látni, hogy ez egy dominó. Ha a főváros lenyúlja azt a 900 milliót, ami elvileg az országos intézmény létrehozására van, akkor ezzel az egész építmény megborul, mármint hogy talán soha nem lesz kulturális intézményünk.

A Roma Integrációs Tanács civil oldalának soros elnökeként azzal a feladattal lettem ideküldve, hogy Budapest Főváros Közgyűlésétől türelmet, együttműködést és összhangot kérjek. Türelmet, mert ha eddig nem volt olyan nagyon sürgős a főváros létező intézményeinek elhelyezése méltó helyen, akkor egy picit talán még várhat; együttműködést, mert nem lehet nem látni, hogy ahogyan kitűnő kollégánk mondta, a beláthatatlan jövőbe tolják ki a vágyott intézmények létrehozását; és összhangot a felelősen és a jövőért is gondolkodó roma értelmiséggel és roma országos civil szervezetekkel.

Tudom és elismerem barátaink, a Fővárosi Cigány Önkormányzat jogos igényét. Igazuk van, és látnunk kell, nem véletlenül presztízskérdés számukra, hogy lesz-e ilyen intézmény, de ők is felelősséget viselnek, és nagyon helyesen mondták, hogy a kérdés az, hogy szembeállítódik-e az országos és a fővárosi intézmény létrehozásának igénye és folyamata. Örömmel kell elmondanom tapasztalatomat, amit ezúton is köszönünk, mert amit én kérek önöktől, az azon kevés ügyek egyike, amelyben pártpolitikától függetlenül megegyezésre kellene hogy jussanak; az örömöm oka a VIII. kerület, amely meghallgatta cigányszervezeteink kezdeményezését, és pártpolitikai szempontokon felülemelkedve támogatólag állást foglalt. Ezúton is köszönjük Kocsis Máté alpolgármester úrnak és Benga-Oláh Tibornak, aki a kisebbségi tanácsnok, hogy összhangot, egyetértést kerestek, és felajánlással élnek. A VIII. kerület szívesen bocsátana akár több helyszínt is megvizsgálásra, hogy végre létrejöjjön az a bizonyos régen vágyott intézmény.
Ha kérhetek az engem küldő szervezetek nevében valamit önöktől, akkor az az, hogy vegyék le a napirendről ma ezt a döntést, ne döntsenek elhamarkodottan, és vizsgálják meg a lehetőségét annak, hogy hogyan tudja a főváros a saját feladatát ellátni, saját intézményeinek méltó helyszínt biztosítani, és egyidejűleg, még körülbelül 150 ezer lakosának, polgárának felelős képviselője, hogyan tud az ügyben is lépéseket tenni, hogy az országos intézmény megszülessen. Kérem, támogassák javaslatomat: vegyék le a napirendről ezt a döntést, ne döntsenek elhamarkodottan. Köszönöm. (Taps a hátsó padsorokban, valamint a Fidesz padsoraiban.)