Visszatekintés

Daróczi Ágnesnek, a Roma Integrációs Tanács tagjának, a Phralipe Független Cigányszervezet alelnökének felszólalásai a Fővárosi Közgyűlésben

Tisztelt Főpolgármester Úr! Tisztelt Közgyűlés!

Köszönöm a kivételes lehetőséget, hogy szólhatok önökhöz.

A magyar kormány cigányokkal kapcsolatos politikájának társadalmiasítására Roma Integrációs Tanácsot hívott életre. Ebben a Roma Integrációs Tanácsban a különböző szaktárcák képviselete van jelen, valamint az Országos Cigány Önkormányzat mellett a legnagyobb országos cigányszervezetek, így a Phralipe Független Cigányszervezet – bocsássanak meg, hogy előre mondom, de ennek a szervezetnek vagyok az alelnöke –, a Magyarországi Romaparlament, a Civil Ernyő, amely maga is harminchat kisebb szervezetet tömörít, az MCF, vagyis a Magyarországi Cigányok Fóruma, az MCOSZ, a Magyarországi Cigányok Országos Szövetsége. Kit felejtettem ki? Segítsenek! A Lungo Drom Országos Érdekvédelmi Szervezet. Úgy tűnik tehát, hogy a legnagyobb országos romaszervezetek, amelyeknek számos tagszervezetük van az ország különböző pontjain, mind elmondhatják és képviselhetik szervezeteik véleményét és egyeztethetnek a kormánnyal.

Az idők folyamán rá kellett jönnünk, hogy hatékonyabban tudjuk az érdekeinket képviselni, ha legalább minimális politikai programmal állunk elő. Hosszú és tudatos munka árán ez a minimális program tulajdonképpen megszületett, és ennek egyik első pontja, hogy legyen vége végre a nemzetiségi elnyomásnak, szülessenek meg végre a nemzetiségi autonómia méltó intézményei; példának okáért a komplex országos művészeti központ, és hogy legyen méltó, természetesen a legjobb lenne, ha zöldmezős beruházás lenne. De ennél is fontosabb, hogy funkcionális legyen, vagyis hogy a szükségletekre reflektáljon, legyen benne megfelelő hely az önreprezentációra, a kultúránk bemutatására, és nem egyszerűen arról van szó, hogy a cigányoknak legyen benne jó, hanem hogy adjon módot és lehetőséget arra, hogy ez az ország megtanulja és tudatosítsa, hogy több száz éves közös történelmünk van.
2007. december 27-én 1105-ös, ha jól mondom, kormányrendelet született 1105-ös számon, amely elfogadta a roma szervezetek kezdeményezését és döntött arról, pontosabban elismerte ilyen intézmény iránti igényünket. 2007, ugyanaz az év, amikor a főpolgármester úr – és ezúton is köszönjük neki – nagy cigánytömeg előtt mondta el álmát arról, hogy egy méltó, sokfunkciós intézménye legyen végre a romáknak, ahol bemutathatják, hogy mi az, amire méltón lehetnek büszkék.
Legnagyobb meglepetésünkre… Bocsánat, még egy adalék: 2007, ugyanaz az év, amelyben Horváth Csaba főpolgármester-helyettes úr felkérésére – és ezúton is köszönjük neki – Bársony János társaságában alkalmam volt megírni egy több tíz oldalas tanulmányt, amely semmi mást nem tett, mint áttekintette az országban és Budapesten lezajló, a cigányok kultúrájával kapcsolatos folyamatokat, eseményeket, illetve egy térképet készített a szükségletekről. Ennek a dolgozatnak a végén javaslatcsomagot tettünk a Fővárosi Önkormányzat asztalára stratégiai romatervként. Ennek a stratégiai tervnek két pillére van. Megállapítottuk, vagy javaslatot tettünk rá, hogy az oktatás, képzés, esélyegyenlőség – tehát funkcióban gondolkodtunk – intézményét kellene létrehozni a fővárosban, és egyszersmind, a másik típusú funkciókat nézve, komplex kulturális intézményt kellene életre hívni.

Hogyan jutottunk erre a javaslatra? Engedjék meg, hogy elmondjam! Határon túli magyar barátainktól tanultuk, hogy mindössze két kisebbségi kérdéskör van: az egyik a versenyképesség kérdésköre, a másik az identitás kérdésköre. Az identitás kérdésköre, miközben feltételezi egy csomó belső közmegegyezés kialakítását az identitás tartalmáról, elsősorban kifelé irányuló, sugárzó folyamat. Vagyis a többség számára próbálja meg megmutatni, mit jelent kisebbséginek lenni. Hangsúlyozom: nem feltétlenül és mindig a másságra, éppen ellenkezőleg és nagyon gyakran a hasonlatosságra téve a hangsúlyt. Ugyanakkor azonban a versenyképesség témakörében egy elsőrendűen befelé irányuló folyamatra van szükség, amikor a kisebbséghez tartozók maguk készülnek fel, és tesznek magukévá minden tudást, amivel helyt tudnak állni egy modern világban.

Úgy tűnik ebből az előterjesztésből, hogy a Fővárosi Önkormányzat megfogadta javaslatunkat, hiszen a Szentkirályi utca 7-be csupa ilyen funkciót tervez, hogy könyvtár, dokumentáció, kutatási-tudományos részleg, de leginkább pedagógiai részleg, rendezvényszervezési részleg, szolgáltató-kiegészítő részleg és hasonlók, tehát még véletlenül sem kulturális funkciókat. Mondhatnám azt is, hogy ez az esélykiegyenlítő pont. De kérdezem én akkor: vajon tudatában van-e a főváros képviselő-testülete, hogy azzal az apró lépéssel, hogy a kormány által erre a célra biztosított 900 millió forintot is igénybe akarja venni, a beláthatatlan jövőbe tolja ki az általunk olyannyira vágyott komplex, méltó kulturális intézmény létrehozását? Vagyis már megint azt üzenik nekünk: ti csak tanuljatok, készüljetek, illeszkedjetek be, de ne számítsatok arra, hogy megmutathatjátok a közös történelmünket, a közös kultúránkat, a büszkeségeteket!
A Szentkirályi utca 7. 2338 négyzetméter, ebből több mint 500 négyzetmétert elvisz a lépcsőház. Korábban dekoratőriskola volt, ami azt jelenti, hogy oktatási célokra használták. Oktatási, képzési, esélyegyenlőségi célokra ez az intézmény ma is kitűnően megfelel. Ha azonban ráaggatjuk a kulturális központ címkét is, akkor abból sokan úgy gondolhatják a cigányok közül, hogy a kormány és a főváros szövetkezett, hogy megfosszon bennünket a lehetőségtől, hogy valaha is legyen egy méltó, az önreprezentációt és a kulturális sokszínűségünket bemutatni képes intézményünk.
900 millió forint, miközben a nyilatkozatokból azt halljuk, hogy két liftet terveznek bele, festést, a fűtés és a villamoshálózat felújítását. Én eredetileg népművelő lennék – ma ezt úgy mondják, hogy kulturális szakember –, szükségképpen elég sokat járok művelődési intézményekben. Abban a kivételes szerencsében is volt részem, hogy a VI. kerületben, az Eötvös utca 10-ben is járhattam, amely még nem üzemel, de funkcióját kitűnően ellátni képes, eredetileg is művelődési, művészeti intézménynek épült új, vagy felújított, újonnan kialakított, 4200 négyzetméter, és 1,1 milliárdba került.

Kérdezem én: ha egy 119 éves épületre, két liftre és az elsorolt feladatokra elköltünk ebben a gazdasági helyzetben 900 millió forintot, akkor mit fog mondani ez az ország? Már megint a cigányokra! Már megint adtak nekik! Azt akarom mondani ezzel, hogy mérhetetlenül megerősödnek az ellenünk irányuló indulatok és az előítéletek, miközben nem jöttek létre a megfelelő intézmények. Tudom, hogy a fővárosnak kötelezettsége a saját intézményei megalakítására és a főváros roma lakosságának ellátására szól, de nem lehet nem látni, hogy ez egy dominó. Ha a főváros lenyúlja azt a 900 milliót, ami elvileg az országos intézmény létrehozására van, akkor ezzel az egész építmény megborul, mármint hogy talán soha nem lesz kulturális intézményünk.

A Roma Integrációs Tanács civil oldalának soros elnökeként azzal a feladattal lettem ideküldve, hogy Budapest Főváros Közgyűlésétől türelmet, együttműködést és összhangot kérjek. Türelmet, mert ha eddig nem volt olyan nagyon sürgős a főváros létező intézményeinek elhelyezése méltó helyen, akkor egy picit talán még várhat; együttműködést, mert nem lehet nem látni, hogy ahogyan kitűnő kollégánk mondta, a beláthatatlan jövőbe tolják ki a vágyott intézmények létrehozását; és összhangot a felelősen és a jövőért is gondolkodó roma értelmiséggel és roma országos civil szervezetekkel.

Tudom és elismerem barátaink, a Fővárosi Cigány Önkormányzat jogos igényét. Igazuk van, és látnunk kell, nem véletlenül presztízskérdés számukra, hogy lesz-e ilyen intézmény, de ők is felelősséget viselnek, és nagyon helyesen mondták, hogy a kérdés az, hogy szembeállítódik-e az országos és a fővárosi intézmény létrehozásának igénye és folyamata. Örömmel kell elmondanom tapasztalatomat, amit ezúton is köszönünk, mert amit én kérek önöktől, az azon kevés ügyek egyike, amelyben pártpolitikától függetlenül megegyezésre kellene hogy jussanak; az örömöm oka a VIII. kerület, amely meghallgatta cigányszervezeteink kezdeményezését, és pártpolitikai szempontokon felülemelkedve támogatólag állást foglalt. Ezúton is köszönjük Kocsis Máté alpolgármester úrnak és Benga-Oláh Tibornak, aki a kisebbségi tanácsnok, hogy összhangot, egyetértést kerestek, és felajánlással élnek. A VIII. kerület szívesen bocsátana akár több helyszínt is megvizsgálásra, hogy végre létrejöjjön az a bizonyos régen vágyott intézmény.
Ha kérhetek az engem küldő szervezetek nevében valamit önöktől, akkor az az, hogy vegyék le a napirendről ma ezt a döntést, ne döntsenek elhamarkodottan, és vizsgálják meg a lehetőségét annak, hogy hogyan tudja a főváros a saját feladatát ellátni, saját intézményeinek méltó helyszínt biztosítani, és egyidejűleg, még körülbelül 150 ezer lakosának, polgárának felelős képviselője, hogyan tud az ügyben is lépéseket tenni, hogy az országos intézmény megszülessen. Kérem, támogassák javaslatomat: vegyék le a napirendről ezt a döntést, ne döntsenek elhamarkodottan. Köszönöm. (Taps a hátsó padsorokban, valamint a Fidesz padsoraiban.)

Tisztelt Főpolgármester Úr! Tisztelt Közgyűlés!

A Roma Integrációs Tanács civil oldalának soros elnökeként állok önök előtt, úgy is, mint a Phralipe Független Cigány Szervezet képviselője. Annak a Phralipének, amely fontos szerepet játszott a rendszerváltásban. Még meg sem alakult, amikor tagjai már kénytelenek voltak létrehozni a Miskolci Gettóellenes Bizottságot. Tettük ezt azért, hogy figyelmeztessük az országot: a közvagyon elherdálása nem szolgálja sem a cigányok, sem a többség érdekeit.
És most, húsz évvel a rendszerváltás után újra ugyanabban a helyzetben találom magam. Arra kell, figyelmeztessek, hogy a Szentkirályi utca 7. alatt a főváros által erőltetett úgynevezett FROKK, avagy béka nem szolgálja sem a cigányok, sem a többség érdekeit. Miért nem? A Szentkirályi utca 7. homlokzata műemlékileg védett, ami egyben azt is jelenti, hogy nem lehet a kaput megnagyobbítani, vagy megkisebbíteni. Ez egyben azt is magában rejti, hogyha azon a kapun bemegy 315 ember, a 316. már ki kell hogy jöjjön tűzvédelmi előírások miatt.

Milyen központot álmodtak nekünk? Olyat, amibe befér 315 ember? Ez lenne hát a Millenáris park méretű, impozáns, európai színvonalú roma kulturális központ? Szintenként 129 négyzetmétert elvisz a folyosó. De nincs egyetlen olyan terem, amelyik legalább ugyanennyit tudna. Vizes a talapzat, és több helyütt beázik az épület, mint ahogy több helyütt beázik a tornaterem is.

Határidő is van: jövő év, de még választások előtt. És forrás is van. Állítólag és elvileg. A kormánynál. Méghozzá nem más, mint az a 900 millió forint, amit a mi romaszervezeteink erőszakoltak ki. A Miniszterelnöki Hivatal is elismeri, hogy a magyar költségvetésben nem szerepelt ez a 900 millió forint, kizárólag és csakis azért került bele utólag a tartalékalapból, mert mi, romaszervezetek egységesen követeltük azt. De a romaszervezetek valódi megoldást szorgalmaznak. Európai színvonalú múzeumot és művészeti központot. Nevezhetjük REMMEK-nek is, két m-mel. És nem FROKK-nak, ami angolul egyébként békát jelent. Úgy tűnik, a Szentkirályi utca 7. javaslatában még a béka alsó fele alatt sincsen – hogy a magas labdát leüssem.

A Fővárosi Közgyűlés most, úgy tűnik, dönt. Dönt egy beruházásról, amelyhez a pénz nem áll rendelkezésre, de azt a költségvetésből megpróbálja lehívni, de egyben meg is köti a saját kezét. Megköti a saját kezét, azt mondván, hogy csak beruházásra költhető, és megköti a saját kezét, amennyiben határidőt szab. De ilyen megkötés a büdzsében nem volt eredetileg, ezeket a gátakat a főváros vezetése maga szabta önmagának.

Mi a mi javaslatunk? Ahogy a VI. kerületi Önkormányzat válaszából is kiderül, semmi akadályát nem látják annak, hogy a 4200 négyzetméteren funkcionálisan megtervezett kulturális teret akár erre a kulturális célra bérbe vehetnénk. De ha nem is az egész 4200 négyzetméterben gondolkodunk, és nem is végleges megoldásban, természetesen ki lehetne bérelni akár csak részét is az épületnek, és át lehetne vágni azt a szalagot, amely szimbolikus, politikai értékű gesztus lenne.
Tisztelt Közgyűlés! Ami jó Budapestnek, jó kell legyen az országnak is. De hogyan lehet úgy jót tenni, ha azok, akikről szó van, ezt másképpen gondolják? Vajon nem kellene-e komolyan venni a cigány értelmiség folyamatosan hangoztatott más elvárásait? Nem kellene-e inkább elsődlegességet biztosítani annak az útnak, amely a közös történelem újratanulásáról, valódi kulturális terek és közösség építéséről szól? Ugyan miféle érdekek szólnak amellett, hogy a Fővárosi Önkormányzat által fizetett Fővárosi Cigány Önkormányzatot tekintse egyetlen és meghatározó partnerének a főváros?
Ha önök most szavaznak, szeretném, ha tudnák: aki e mellett az előterjesztés mellett dönt, az a jövőt veszi el tőlünk, az a kifosztásunkra esküszik föl. Azt a 900 milliót próbálja meg egy semmire sem való, elherdálást szolgáló épületre költeni, amelyből akár az önök szakértői által is állított módon az Erkel Színház mellett kiszabályozható telken létrehozhatná a méltó intézményt. S ha önök nemet mondanak, legalább a reményt nem veszik el.
Mi tudunk jobb megoldást. A mi javaslatunk az, hogy azonnal meg kell alapítani a főváros és a kormány által közösen finanszírozott REMMEK-et, avagy roma múzeum és művészeti központot.

Ideiglenesen el lehetne helyezni az Eötvös utca 10-ben, és alapkövét le lehetne rakni az Erkel Színház mellett. Amikor döntenek, Budapest sorsáról, de a békés egymás mellett élés és a közös tanulás sorsáról is döntenek. Köszönöm, hogyha nemet mondanak.

Köszönöm szépen a szót. Főpolgármester Úr! Tisztelt Közgyűlés!

A kocka el van vetve. Azzal, hogy a szocialista–szabaddemokrata többség megszavazta az új roma intézmény székhelyének a VIII. kerület, Szentkirályi utca 7-et, csupán az a kérdés, mi lesz ebben az intézményben, és ki, mire fogja használni, kinek a vezetése alatt.

A mi javaslatunk az, hogy ez az intézmény viselje a Roma Esélyek Háza nevet, és funkciójában is szolgálja az esélyegyenlőség európai eszméjét, ösztöndíjközpontként, jogsegélyszolgálatként, klubházként, tanácsadással és munkaközvetítéssel, tanfolyamok szervezésével stb.-vel segítse hozzá a főváros mintegy 200 ezerre tehető roma lakosságát, hogy állampolgári mivoltát a lehető legteljesebben tudja megélni.

Javasoljuk továbbá, hogy a két vezető maradjon a helyén, és a két fővárosi intézmény tevékenysége változatlanul folytatódjon mindaddig, amíg pályázattal az új vezetőt megtalálják. Javaslatunk mögött az az aggodalom áll, hogy szeretnénk, ha a fonyódi üdülő és továbbképző központ beruházása sikeresen folytatódhatna, és mindazok a megkezdett munkák, amelyek a két intézményben vannak, nem szenvednének csorbát.

Ha december 31-ei határidővel Zsigó Jenőnek felmondanak, elzavarják, ezt nem tudjuk másképpen értékelni, csak kizárólag politikai motivációjú tettnek, hiszen Zsigó Jenő egyike azoknak az értelmiségieknek, akik a kezdetektől más véleményen voltak ennek az intézménynek a létrehozása körül. Ugyanakkor a leghatározottabban tiltakozunk az ellen, hogy kulturális központnak hívják a Szentkirályi utca 7-et, és úgy tegyenek, mintha ez az iskolai közüzemként működő épület alkalmas lenne kulturális feladatok ellátására.

Tisztelt Közgyűlés! A tudomány diszkrepanciának, az egyszerű ember pedig hazugságnak vagy képmutatásnak hívja, ha a szó és a cselekedet között nincsen összhang. Ha erre az épületre és a funkcionálisan ott végezhető munkára azt mondják: ez a cigányok kulturális központja, önök szerint melyik kifejezés lesz használatban?

Milyen abszurd egy helyzet, hogy annak a Demszky Gábornak a vezetése alatt, aki a legteljesebben tárta fel és publikálta a ’70-es években a „CS” csökkent értékű lakásakció során elkövetett visszaéléseket, most egy „CS” csökkent értékű akció valósul meg, de a cigány kultúra területén. Amiért ez nekünk különösen fáj, hogy ezzel a mozdulattal nem a fővárosi politikusokra, még csak nem is a szocialista–szabaddemokrata vezetés fejére fog hullani a megvetés, hanem a miénkre, a cigányokéra és a mi kultúránkra, amelynek továbbra sem lesz kibontakozási lehetősége.

Tisztelt Fővárosi Politikusok! A rendszerváltó roma értelmiség napjainkra olyan kiszorítva, szélre sodortan, mélyen van, hogy annál mélyebbre csak akkor kerülhet, ha börtönbe vetik vagy öngyilkos lesz.
Nyugodtan kérdezhetik: miért, hogyhogy? Elveszítettük volna tömegkapcsolatainkat, elemző képességünket vagy bátorságunkat? Nos, sem az egyik, sem a másik. Az ok az, hogy túl sokan vannak a barátaink. Barátaink, akik azt állítják magukról mély meggyőződéssel, hogy ők jobban tudják, mi fáj nekünk, mire van szükségünk, mi lehetne a kivezető út. És ehhez mindig találnak nekik bólogató cigányjánosokat. És csodálkoznak, ha a kommunista cigánypolitika folyamatos továbbéléséről, nemzetiségi elnyomásról beszélünk.

Szeretném kérni, ne kezeljenek bennünket különlegesként, akiket ők jobban ismernek. Maradjanak meg jó hazafiaknak és hűséges demokratáknak. Adjanak intézményt, pénzt és lehetőséget a kezünkbe, mert az erősödő szélsőjobb és az egyre inkább rasszista közhangulat ellen mi tudjuk hatékonyan felvenni a harcot. Igen, éppen a kultúra erejével. Nem ötven férőhelyes helyiségben, hanem a világszínvonalon megszólalni tudó mainstream fősodorban. És éppen azért, mert mi tudjuk, hogy ezt hogyan kell megtennünk, nem mondunk le a kulturális intézmények iránti igényünkről, továbbra is követeljük cigány múzeum, színház, kutatóközpont, hangversenyterem létesítését európai színvonalon, hogy alkalmunk legyen az elnyomatásból kiszabadulni, európai polgárként, fővárosi és magyarországi polgárként állampolgárságunkat a magunk méltóságában megélni.

Köszönöm, hogy meghallgattak, és kérem, támogassák javaslatunkat: ha már ennyire ragaszkodik a főváros vezetése a Szentkirályi utca 7-hez, legyen az a Roma Esélyek Háza. Üzenjen a nevével is a politikának és a közéletnek, hogy nincsen még esélyünk, azt meg kell teremteni. Köszönöm. (Taps.)