Rostás Csaba: A tegnapi nap margójára
Tegnap jótékonysági esten vehettünk részt hazánk legnagyobb költőjének, Horváth Gyulának a megsegítésére a Szentandrássy Galériában. A nemes és felemelő gondolat Joka Daróczi János, a TEF főigazgatója ötlete nyomán valósulhatott meg. A rendezvény kezdetétől a végéig a szeretet, a közösség újbóli megélése, a bajba jutott barátaink, művészeink önzetlen segítése jegyében zajlott. „Szinte lehet érezni a szeretetnek, az elfogadásának, a közösség erejének az atmoszféráját, amiben nehéz megszólalni” – mondták többen. Igen, valóban ezt érezhettük.
Köszönetet szeretnék mondani a szervezőknek: Kalla Évának és azoknak, akik a művészeket inspirálták, hogy eljöjjenek erre a fontos eseményre, akik gondolatban is az ügy mellé álltak, akik eljöttek és adományoztak költőnk megsegítésére.
Külön köszönet a fellépő drága barátainknak:
Havas Lajos Chicconak, aki zongorajátékával és a csodálatos, szeretetről szóló dalával megjelenítette a szeretet atmoszféráját, köszönet a csodálatos versmondásért Jónás Juditunknak, és Káli-Horváth Kálmánnak, aki elrepített minket arra a helyszínre, amiről a vers szólt – óriási előadásmóddal, fantasztikus volt! –, Daróczi Áginknak, aki bölcs gondolatokkal bátorította a roma nemzetünket – felemelő volt, Ági!
További zenészek:
Te + Én zenekar Balogh Janó drága barátunk vezetésével az amerikai gospel világba vitt el minket, majd cigány népzenei feldolgozások örömhangulatát teremtették a Galéria termében – köszönjük fiúk, köszönjük lányok!
Köszönet Rostás Móninak, aki még tovább fokozta az Istentől való szeretet és az Isteni nyugalom, békesség atmoszféráját, amiben szinte kivétel nélkül mindenki fürödhetett és fürdött is! Köszönet Sarlós Áginak, aki saját verseit énekelte gitárral, és utazhattunk tovább a messzi Mississippi fekete blues világába!
Végül, de nem utolsósorban a Karaván Família zenekar vidámította szívünket, a családi zenekarhoz Jenaro Dániel Rézműves csatlakozott szuper cajon játékával.
Néhány művészünk a grafikáiból ajánlott fel adományként licitre: Ferkovics József, Balogh Tibor, Túró Zoli, Farkas Noémi, Kunhegyesi Ferenc.
A legeslegvégén minden szereplő közösen a színpadra ment, és elénekeltük közösen a „We Are The World” című dalt Horváth Gyula tiszteletére, majd átváltottunk roma táncos dallamokra.
A licit és a helyben történő adakozás folyamán 200 ezer forint gyűlt össze, de további felajánlás is történhet folyamatosan a következő bankszámlaszámra: 18203703–01640478–10010011 (Pém Mihályné, a közlemény rovatba kérjük beírni, hogy „Horváth Gyulának”).
Köszönet Fátyol Zsuzsinak, aki ebben a szeretetben úszva zseniálisan vezette végig a rendezvényt, köszönjük Zsuzsi! Köszönjük a technika körüli segítségnyújtást Kicsónak és Balogh Tibinek.
És még egyszer köszönjük, Joka – folytatás következik!
