Küzdelem a roma kultúra láthatóságáért – Megnyílt a Romano Instituto kiállítóhelye az Erzsébetvárosban

Kalla Éva ismertetője

A rasszizmus elleni világnapon, március 21-én nyitotta meg a Romano Instituto – Cigányságkutató Intézet új telephelyét az erzsébetvárosi Damjanich utcai házának egyik udvari, 70 négyzetméteres házmesterlakásában. Amikor a Magyar Művelődési Intézet mintegy tíz éve megszűnt, a Roma Képzőművészeti Gyűjteményének kezelését a Romano Institutora bízta, de állami tulajdonban maradt. A közel kétszáz darabból álló műtárgyegyüttest a Bársony–Daróczi házaspár saját otthonában mindenféle anyagi támogatás nélkül gondozta az elmúlt évtizedben. Bár a gyűjtemény egy része már az új helyszínre került, a házaspár továbbra is ellenszolgáltatás nélkül, saját erőforrásaiból biztosítja az alkotások megőrzését és kezelését. A Fővárosi Önkormányzat ezt a telephelyet raktár céljára bocsátotta bérleményként a Romano Instituto Alapítványnak 2025 decemberében, melynek havonta mintegy százezer forint a fenntartási költsége, amelyet pályázatokból próbálnak kigazdálkodni.

Ám a házaspár a hiányra reflektálva megnyitja azt, mint egy múzeumot a nyilvánosság számára. Nem a klasszikus értelemben vett múzeumról van szó, hanem egyfajta archívumról, ahol a látogatók megismerkedhetnek a roma kultúra tárgyi és szellemi örökségével. A képzőművészeti anyag mellett a kiállított tárgyi és szellemi értékek Bársony János több mint négy évtizednyi fáradhatatlan gyűjtőmunkáját dicsérik. A néprajz tárgykörében a hagyományos cigány mesterségek eszközeit és termékeit, mindennapi használati tárgyakat láthatunk, fémművesekét, fafaragókét, teknővájókét, vályogtégla készítőkét. A zenészeket hegedű, klarinét, cimbalomverő és sujtásos mellény idézi fel. Dokumentumtárról is gondoskodtak, fotók, plakátok és írásos emlékek is helyet kaptak, amelyek a hazai roma polgárjogi mozgalom és a kulturális öntudatra ébredés mérföldköveit dokumentálják. Leglátványosabb a Balázs János-terem. A salgótarjáni festőóriás lenyűgöző életműve ugyanakkor jóval tágasabb teret igényelne, hogy a néző zavartalanul, mélységében is befogadhassa az alkotások üzenetét. Balázs Jánoson kívül számos festő- és grafikusművész – Szentandrássy István, Oláh Jolán, Bada Márta, Dilinkó Gábor, Balogh Balázs András, Szécsi Magda, Gyügyi Ödön, Oláh Jolán, Hock Lajos – művei is megtalálhatók e kicsiny térben. A cigány irodalom, valamint a holokausztkutatás kötetei is megtalálhatók náluk. A helyszín célja, hogy ne csak egy raktár legyen, hanem közösségi tér is, ahol kutatni lehet, vagy éppen rendhagyó órák keretében tanulhatnak a fiatalok a roma kultúráról és történelemről. Mióta megnyitottak, rövid egy hónap alatt Bársony János rendszeresen tart itt foglalkozásokat gyermekeknek és fiataloknak. Jöttek ide már a szlovákiai Csatáról, Rákospalotáról, és várja a további csoportok jelentkezését. Ezen kívül jogászok és civilek bevonásával konferenciát is tartottak a magyarországi apartheid-jelenségekről, illetve azok jogi kezeléséről.

Az egyenjogúság alapvető záloga lenne a roma intézményrendszer – múzeumok, színházak és kutatóközpontok – létrehozása. Évszázadokon át a többségi társadalom sztereotípiái formálták a romákról alkotott képet. E terek viszont lehetővé tennék, hogy a közösség ne csupán tárgya, hanem aktív formálója legyen a saját narratívájának. Az önmeghatározás ezen fórumai méltóságot és pozitív jövőképet adnának a fiataloknak, miközben a többség számára is láthatóvá tennék a roma kultúra valódi mélységeit, lebontva a berögzült előítéleteket. Egy kutatóközpont vagy múzeum elengedhetetlen a történelmi traumák, például a Pharrajimos tudományos feldolgozásához és a kollektív emlékezetben való rögzítéséhez. De fontos volna láthatóvá tenni a romák részvételét és szerepét a magyar történelmi eseményekben is. Másfelől a roma kultúra jelentős része szóbeli hagyomány útján öröklődik. Megfelelő archívumok és kutatóközpontok nélkül ez a tudás, mint nyelvjárások, néprajzi kincsek, zenei és folklór örökség elveszhet.

Daróczi Ágnes a telephely ünnepélyes megnyitójának alkalmából elmondott beszédének a címe A hiány – fohász a roma intézményekért volt. Elmondta, hogy már több mint kétszáz éve szóba került, és azóta többször is, mint József főherceg idején, továbbá a szocializmusban, majd a rendszerváltás után, hogy létrehoznak egy roma múzeumot. Azóta sincs. Az ígéretek ígéretek maradtak. Ám mégis vannak intézmények, melyek mindegyikét civil romák működtetik, többnyire kínkeservvel. Vannak színházak, pincében működik kettő is, a Cinka Panna Színháznak nincs épülete sem. Van könyvtár és van egy, a főváros által fenntartott közösségi ház, a Romano Kher.

Magyarország a hazánk. Hatszáz év közös történelem után a romák emancipációja még mindig várat magára. Hatszáz év sem volt elegendő ahhoz, hogy az állam törlessze adósságát, és megteremtse a roma kultúra méltó intézményeit. Anyaország híján kizárólag a magyar államra számíthatnánk, ám az intézményi háttér elszabotálása alkotmányos mulasztás, amely akadályozza a teljes körű társadalmi befogadást. Az emancipáció nem csupán jogi aktus, hanem a közös nemzeti tereinkben való láthatóság és elismerés kérdése is.

Kállai Ilona képei